Doni,

Cicinho, Mexes, Panucci, Riise;

      De Rossi; Taddei,

Aquilani, Perrotta, Vucinic;

             Baptista.

    Impresarul Jose Alberti a mai declarat ca argentinianul Zarate si Robinho au fost oferiti Romei insa gruparea capitolina ia refuzat din diferite motive!

    Drogba nu va juca in meciul cu Roma!

    Totti va reintra pe 19 octombrie cu Inter sau pe 22 cu Chelsea.

 - Multumesc prietenului meu Gianluca pentru toate informatiile legate de AS ROMA -

Champions League targata Roma

Soltanto la Roma riesce a portare a casa tre punti battendo un Cluj che ad inizio gara sembrava voler fare la partita andando addirittura in vantaggio. Ma poi i giallorossi hanno travolto gli avversari tornando a respirare nel loro girone e soprattutto lanciando segnali di grande ricrescita.
La Juventus è succube del Bate, che va in vantaggio per ben due volte. La rimonta è firmata Iaquinta, autore di una doppietta.
Pareggio e fischi per la Fiorentina che non riesca ad andare oltre il pareggio contro la Steaua Bucarest.
L'Inter, nonostante il dominio della gara, deve accontentarsi del pareggio con il Werder Brema che, a tempo quasi scaduto, ha rischiato seriamente di beffare i nerazzurri con una palla goal impossibile da sbagliare.

Risultati e marcatori

Bate Borisov-Juventus 2-2 Reti: 17' Kryvets, 23' Stasevich, 29' e 48' Iaquinta

Fiorentina-Steaua Bucarest 0-0

Cluj - Roma 1-3 Reti: 18' Gourcuff,64' Vucinic, 71' e 83' Baptista

Inter - Werder Brema 1-1 Reti: 13' Maicon, 62' Pizarro

Coppa Uefa in agrodolce

Esce di scena il generoso Napoli, battuto da un Benfica assatanato. La squadra di Reja ci ha provato ma contenere i portoghesi era davvero un'impresa.
La Sampdoria passeggia contro il Kaunas e passa il turno mandando in campo la seconda squadra.
Si complica la vita l'Udinese, facendosi segnare la rete del 2-0 a pochi minuti dalla fine. Si passa dunque ai tempi supplementari che non danno alcun esito. Si deciderà ai calci di rigore che decreteranno la vittoria dei friulani.
Il Milan ritrova Shevchenko e Dida vincendo anche a Zurigo (dopo il derby). L'ucraino finalmente si sblocca per la gioia di Ancelotti.

Risultati e marcatori

Kaunas - Sampdoria 1-2 (andata 0-5) Reti: 18’ Zelmikas,3’ Fornaroli ,13’ Bonazzoli

Udinese - Borussia Dortmund 5-4 ai rigori (andata 2-0) Reti: 46' e 92' Hajnal
Così dal dischetto: Hajnal (parato), Domizzi (alto), Sahin (rete), Quagliarella (rete), Kehl (rete), Pepe (rete), Kuba (parato), Inler (rete), Valdez (rete), Lukovic (rete).

Benfica - Napoli 2-0 (andata 2-3) Reti: 58' Reyes, 83' Nuno Gomes

Zurigo - Milan 0-1 (andata 1-3) Rete: 70' Shevchenko

(Roberto Marino)

La gara riprende sotto la pioggia nessun cambio nella formazione della Roma. Ponte di Vucinic al limite dell’area francese. Punizione per il Bordeaux. Primo cambio per Spalletti al 6’ della ripresa esce Menez ed entra Baptista. Punizione per il Bordeaux: Gourcuff palla ribattuta da Taddei. Ammonito Panucci al 10’. Cartellino giallo per Taddei al 12’ della ripresa. Ammonizione per la Roma Baptista al 15’ e per De Rossi al 16’della ripresa. Seconda sostituzione per la Roma al 18’entra Okaka al posto di Aquilani. Pareggio dei giallorossi al 19’ con un colpo di testa di Vucinic in anticipo sul primo palo su corner da sinistra. Al 21’uscita di Valverde su Cicinho, lanciato in contropiede. Punizione per i giallorossi al 26’ per un fallo su Baptista è proprio il brasiliano a batterla e firma il gol del raddoppio. Cartellino giallo per Chalme al 28’ del st. Cross di area di Riise per Okaka ma non ci arriva. Assist di Vucinic per Okaka che sbaglia il tiro di poco fuori. Sostituzione per il Bordeaux al 32’ Jurietti ed entra Gouffran. Doppietta di Baptista al 38’ che lanciato in area mette dentro un cross al volo di Taddei. Cambio per i giallorossi al 39’ entra Brighi al posto di Vucinic. Tre minuti di recupero. La partita termina 3-1. Autori dei gol Vucinic e Baptista che oggi festeggiano entrambi il compleanno.

BORDEAUX
Valverde, Chalme, Henrique, Diawara, Jurietti, Diarra, Menegazzo, Ducassè, Gourcuff, Wendell, Chamakh. A disposizione: Olimpia, Placente, Planus, Jussie, Bellion, Obertan, Cavenaghi.

ROMA
Doni, Cicinho, Mexes, Panucci, Riise, De Rossi, Taddei, Perrotta, Aquilani, Menez, Vucinic. A disposizione: Artur, Loria, Felipe, Brighi, Baptista, Okaka, Montella

Roma.it

Scarica Webmediaplayer e guarda gratis le partite della tua squadra del cuore!

La Roma vede l'inferno, ma alla fine agguanta una vittoria che la tiene in piena corsa per il resto della Champions League. A Bordeaux i giallorossi vincono in rimonta per 3-1. Sotto 1-0 (splendido gol dell'ex milanista Gourcuff al 18') e con un uomo in più per l'espulsione di Henrique al 36', nella ripresa la rimonta. Prima il pareggio di Vucinic al 19', poi la doppietta del neo entrato Baptista (26' e 38') ribaltano il risultato.

Le due squadre scendono in campo consapevoli di non poter sbagliare dopo i rispettivi ko all'esordio. I padroni di casa partono meglio, costruendo già al 9' la prima occasione: triangolo Jussiè-Chamakh-Jussiè con quest'ultimo che però calcia debolmente su Doni in uscita. Risposta giallorossa due minuti dopo con una punizione di Aquilani dalla sinistra, che impegna Valverde.

Ma sono i Girodini a tenere il controllo del gioco e al 18' ecco il gol: controllo dal limite di Gourcuff, che carica il destro e la mette dove Doni non può arrivare. Una brutta botta per De Rossi, recuperato all'ultimo momento, e compagni. La reazione romanista è tutta nel bolide, a lato, di Riise su punizione al 26'. Per il resto, solo qualche traversone e palloni buttati in avanti senza costrutto.

La partita è in mano alla squadra della vecchia conoscenza del calcio italiano, Laurent Blanc. La "sorte" sembra però voler dare una mano ai ragazzi di Spalletti. Al 36' il Bordeaux perde Henrique, che si fa buttare fuori per un'inutile gomitata a Perrotta nell'area giallorossa, e un minuto dopo deve sostituire l'infortunato Jussiè. La Roma, però, non approfitta del vantaggio numerico e anzi è il neo entrato Wendel nel recupero a mandare fuori di testa da posizione più che ghiotta. Il primo tempo si chiude qui.

I secondi 45' si aprono sotto il diluvio, ma il copione non cambia, con i Girondini a premere e la Roma costretta ad accontentarsi delle briciole. La situazione fa innervosire i capitoli, che riescono solo a collezionare una sfilza ammonizioni. Spalletti prova a dare la scossa con Baptista e Okaka, ma cambia poco o nulla. Al 19', però, un lampo nel buio: Vucinic anticipa Valverde di testa e mette dentro il gol del pareggio. E d'incanto l'inerzia della partita gira.

La Roma riprende fiducia e, complice anche un po' di stanchezza degli avversari, si spinge con più forza nella metà campo transalpina. Contraddicendo al suo soprannome, la "Bestia", Baptista mette in mostra piedi sopraffini al 26' quando pennella una punizione dal limite che lascia di sasso il portiere locale: 2-1 e partita ribaltata.

A un quarto d'ora dalla fine Okaka si mangia anche il gol del 3-1, ma per fortuna questa volta il detto "gol sbagliato, gol subito" non si concretizza. Anzi, Baptista punisce oltremisura il Bordeaux con uno splendido gol in spaccata su traversone di Taddei al 38'. La Roma tira un sospiro di sollievo e con i suoi primi punti (tre contro i quattro di Chelsea e Cluj) guarda al prosieguo della Champions con un po' più di ottimismo. Ma quanto manca capitan Totti.

Straordinaria la prova della Roma con il Bordeaux, che colleziona un altro successo, nonostante un primo tempo opaco. Subito avanti i francesi con Gourcuff, la squadra di Spalletti fatica a reagire. La chiave di volta avviene nel secondo tempo, quando l’allenatore dei giallorossi sostituisce un evanescente Menez con Baptista. Da un calcio d’angolo un lampo di Vucinic permette ai giallorossi di riacciuffare il pareggio e dare morale alla squadra. A questo punto la Roma diventa padrona del campo e con una punizione calciata dal neo entrato si porta in vantaggio. Raddoppia grazie ad una discesa di Taddei che serve Baptista nell’area piccola e il brasiliano non sbaglia. 3 -1 il risultato finale e la squadra di Spalletti si rilancia in Europa.

A megalakításra az a felelősség ösztönzött, hogy a mi teológiánkon végzett fiatalemberekről tovább gondoskodjunk. De nem csak rájuk gondolunk. Egyenlőre azonban a Barnabás, egy kísérleti próbálkozás. Az az elgondolásunk, hogy 2009 őszétől más lelkipásztorok előtt is megnyissuk ezt a közösséget. Ezt azért nem tehetjük addig, mert egy évvel ezelőtt megkezdtünk egy vezetési tanfolyamot, és kialakítottuk a csoportokat, amelyekben ez a tanulmányozás történik. Rossz lenne most valakinek, akkor csatlakozni, amikor a többiek már a tanfolyammal jól előre haladtak.

A Barnabás Lelkipásztori Közösségnek (BLK) a tegnap és ma volt egy találkozása, amit mindnyájan nagyon áldásosnak és fontosnak tartottunk. Itt nem írok sokat erről, hanem elküldöm az olvasót a közösség weboldalára, ahol további információt kap erről a nagyszerű kezdeményezésről.

A BLK weboldalához klikk ide.

Mielőtt elutaztam volna többen kérdezték tőlem, hogy mi szokott történni egy ilyen gyűlésen? Számomra ez a második ilyen tanácsülés, amin részt veszek, és megértem, hogy egyeseknek nincs fogalmuk arról, hogy mit lehet majdnem egy héten át tárgyalni - hisz nekem sem volt. Ezt a bejegyzést tehát azoknak szánom, akiket érdekel, hogy mi is történik ilyen alkalommal, és hogy mit jelent nekünk erdélyi magyar baptistáknak az EBF-hez tartozni.

Az EBF-be több mint 800 ezer baptista hívő tartozik azáltal, hogy Eurázsiában és a Közel-keleten 51 baptista szövetség alkotja a Föderációt. Ezek a szövetségek sokszínűek (akár csak a baptista identitás) úgy istentiszteleti gyakorlatukra, teológiájukra és lelki életük erejére nézve. Vannak erős, fejlődő szövetségek, de vannak stagnáló, visszaeső szövetségek is. Közöttük vannak olyan gyakorlatok is, amiket mi nem gyakorolnánk, vagy esetleg nem is értenénk velük egyet. Akkor mégis miért kell ennek a szervezetnek tagja lenni? Nem kell, de lehet. Ez a kérdés megér egy komoly választ, amit most nem kísérlek meg. Azonban azt kell mondanunk, hogy amikor a szocialista rendszer után a mi Szövetségünk megalakult, hamarosan kértük, és meg is kaptuk felvételünket úgy az európai (EBF), mint a világszövetségbe (BWA). A felnőttség és egyenlőség hatását keltették bennünk, hogy íme, mi erdélyi magyarok is, minden közbeeső testület nélkül, kapcsolódhatunk nemzetközi szervezetekhez. Azonban több is van ebben. Az EBF lehetőséget ad számunkra, hogy a tágabb testvériséggel kapcsolatot teremtsünk, megismerjük azokat a dolgokat, amiket Isten tesz közöttünk, tanuljunk egymás tapasztalatából, együtt keressünk választ olyan kérdésekre, amelyek mindnyájunkat foglalkoztatnak. Az eurázsiai és a közel-keleti baptista szövetségek nagyobb része kisszámú - és ezért az összefogásban van az erő. Az EBF vallásszabadság-védő és követelő funkciója is igen jelentős. Erre jó példa, hogy, épp az EBF tiltakozására és közbenjárására, engedték szabadon a türkmenisztáni Zaur Balaevet, akiért egy évvel ezelőtt Budapesten még imádkoztunk, most pedig hallottuk beszámolóját arról, hogyan szabadította meg az Úr, és hogy mit tesz országában - hogyan térnek meg az emberek az üldözések ellenére.

Amint mondtam, az idén a tanácsülés vendéglátói a portugál baptisták voltak. A tanácsülések mindig egy ünnepélyes megnyitóval kezdődnek, ami most a lisszaboni baptista gyülekezetben volt. Gergely testvérrel egy kicsit késve érkeztünk, jóllehet az egész napot átutaztuk. Hogy olcsóbb legyen, hosszabban utaztunk, Londonon keresztül. Az ilyen kezdő alkalmak mindig a hálaadás, a köszöntések és a helyi baptisták bemutatkozására szolgálnak. Az istentiszteletet egy kedves mozzanata volt, amikor egy afrikai eredetű férfiakból álló énekkar, a négerekre jellemző lelkesedéssel és hangzásvilággal dicsérte az Urat. Az igehirdetést Toma Magda testvér végezte, az EBF jelenlegi (magyarul és románul is beszélő) horvát elnöke.

A tanácsülés helye egy, az óceántól vagy 100 méterre fekvő szálloda, aminek 8. emeleti ebédlőjéből csodálatos látvány tárült elénk: a végtelenbe nyúló óceán fodros víztükre. Ettől sokkal több, azonban nem adatott a látványosságból, hisz időnk legnagyobb részét a tanácskozások tették ki; reggel 9-től este 9-10 ig.

Az ülésnapok fél órai áhítattal kezdődnek. Első nap az áhítat után máris elhangzott az üléssorozat első előadása. Az előadó Dr. Ernest Lucas, tudós és teológus volt, aki jelenleg a bristoli baptista kollégium aligazgatója. A téma: Gondviselés Isten teremtett világáról. Minden évben a tanácsüléseknek van egy teológiai témája, előadása is. Ebben az évben arról volt szó, hogy a keresztyének hogyan viseljenek gondot arról a világról, amit Isten nekik ajándékozott. Az előadás ismertetésére valószínűleg, majd egy másik alkalommal visszatérek, most csak azt jegyezem meg, hogy legtöbbünket megragadott az, hogy ez a téma - amit többen marginálisnak, vagy liberális kérdésfelvetésnek tartanak, mennyire megalapozott bibliailag. Az előadás után máris kiscsoportos beszélgetések voltak erről a témáról, ahol mindenki elmondhatta véleményét. Persze, ahogy láttam, a beszélgetés tovább folytatódott a szünetekben, még másnap is, hisz érzékeny teológiai pontokat érintett.

Ebéd előtt még volt egy szesszió, amiben beszámoló volt az idei lipcsei ifjúsági találkozóról, amit az EBF ifjúsági osztálya a baptista világszövetséggel együtt szervezett. Ebéd után a harmadik szesszióban a közgyűlés elfogadta a tavalyi (budapesti) tanácsülés jegyzőkönyvét, meghallgatta a Föderáció elnökének, főtitkárának és nőszövetségének beszámolóját, majd ismertetés hangzott el az Amszterdam 400 ünnepséggel kapcsolatban. Jövőre lesz 400 éve annak, hogy a világon megalakult az első baptista gyülekezet. Angol menekültek alapították 1609-ben Hollandiában, aminek méltó megünneplését jövőre tervezi az EBF. A délutáni kávészünet után, a negyedik ülésszakban szemináriumokon lehetett részt venni. Én a három közül azt választottam, ami a délelőtti témát fejtette ki tovább. Az előadó John Weaver, jó ismerősöm és tanárom volt, a brit baptisták elnöke és a Cardiff-i baptista kollégium igazgatója. Előadásának témája: A teremtés doktrínájának helye az evangelikál teológiában. Dr. Weaver, aki nem csak teológus, hanem tudományos képesítéssel is rendelkezik (geológus), megragadóan és világosan fejtette ki témáját. Remélem, hogy ezt az előadást is ismertethetem később. Vacsora után a Föderáció elnöke találkozott a kis szövetségek képviselőjével (3 ezer tagnál kevesebb), hogy ezeknek speciális problémájáról tanácskozzon. A napnak még nem volt vége. Fél kilenctől egy film került bemutatásra, ami a globális felmelegedés tényével és hatásával foglalkozott - apokaliptikus képeket tárva elénk - hogy még jobban alátámassza a természet megőrzősének fontosságát.

Második nap, a reggeli áhítat után egy bemutatóra került sor. A Rocha, keresztyén alapokon működő nemzetközi természetvédelmi szervezet munkájával ismerkedtünk meg. Ez után következet a Baptista Világszövetség főtitkárának egy dolgozata, amiben Neville Callam, a világszövetség jellegével és struktúrájával foglalkozott. Többek előtt ismerete az az identitás krízis, amin a BWA átmegy és, hogy milyen nehezen tudja a különböző széthúzó tendenciákat kiegyenlíteni, a baptistákat összetartani. Ezért Callam úgy gondolja, hogy a BWA-t nem annyira szervezetként, mint inkább mozgalomként kellene felfogni.

A hatodik szesszió a délelőtti kávészünet után, további beszámolókkal telt el. Szó volt arról, hogy milyen kimenetele volt annak a tárgyalásnak, amit az EBF folytatott az Európai Protestáns Egyházak Közösségével, annak érdekében, hogy valamilyen (különösen a német és svájci baptisták által szorgalmazott) egység alakuljon ki az európai baptisták és más protestáns egyházak között. A megbeszélések kudarcba fulladtak, mert a nézetkülönbség keresztséggel kapcsolatban áthidalhatatlannak bizonyult. Ezek után beszámoló hangzott el az EBF külkapcsolatáról, és vallásszabadságért folytatott harcáról. Ezen a témán belül szó volt az üzbegisztáni és grúziai helyzetről. Felemelő volt látni, hogy amíg a grúzok és az oroszok fegyverrel támadnak egymásra, addig a két nemzet baptista képviselői átölelik egymást a közgyűlés előtt és imádkoznak egymásért.

Az ebéd után kezdődött hetedik ülésszak további beszámolókkal telte el. Beszámoló hangzott el a misszió és evangelizáció szakosztály részéről, a helyi missziós projekt (Indigenous Mission Project)állásáról (helyi misszionáriusok támogatása), az Európai Baptista Misszió részéről, elhangzott a Föderáció pénztári beszámolója, a kinevezési bizottság és az Európai Baptista Hírszolgálat beszámolója. Mivel a program nagyon zsúfolt, nem maradt más lehetőség mint az, hogy ebből az ülésszakból szakítson ki néhány percet az erdélyi és magyarországi delegáció, hogy a két szövetséget érintő, néhány kérdést megbeszéljen.

A délutáni kávészünet után sor került az Izraelben élő, 20 baptista gyülekezetet tömörítő szövetség felvételére a Föderációba. A palesztin keresztyénekből álló szövetség neve: Palesztin Evangéliumi Gyülekezetek. A továbbiakban az EBF négy szakosztályának gyűlésére került sor. Így ülésezett a Misszió és Evangelizáció, a Teológia és Oktatás, Kommunikáció és a Külkapcsolatok szakosztálya. Mivel a gyűléseken nem csak a szakosztályok tagjai vehettek részt, ezért én is részt vettem a Teológia és Oktatás szakosztály megbeszélésein.

Vacsora után igazi "csemege" következett. Az üzbegisztáni és türkmenisztáni testvéreink folytatták a délelőtt megkezdett beszámolóikat. Elmondták, hogyan munkálkodik az Úr közöttük, hogyan alapítanak új gyülekezeteket az ellenséges muzulmán közegben, üldözések ellenére is. Ez után következett az az úrvacsora, amire a grúz baptisták püspöke (így hívják ott, és még néhány más ázsiai országban a baptista elnököt) hívta meg a jelenlevőket hogy az Úr asztala mellett emlékezzenek meg a háború áldozatairól. Az volt érdekes, hogy a grúz gyakorlat szerint végezték az úrvacsorát. Ők ugyanis néhány külső dolgot, mint például, a papi ruhák használata, jelképek, mint a gyertya, az ikonok és a keresztvetés, gyakorolnak saját istentiszteletük részeként. Azoknak, akik részt vettek ezen az úrvacsorán, érdekes élményben volt részük.

Most, hogy leírom mindezt, látom mennyi minden történt egy nap. A fáradságos napok ellenére azonban örvendtünk a testvéri közösségnek.

A harmadik nap csak délig volt gyűlés két ülésszakban. A reggeli áhítatot a brit baptisták főtitkára, Johnathan Edwards tartotta. Lelkesedéssel beszélt arról az időről, amikor egy romániai utazása alkalmaával közelebb került az Úrhoz és "megnyillot a szeme" és meglátta, hogy Európában másfele is vannak élő baptisták. A nyolcadik ülésszak valójában azon folgok körül forgott, amik Prágában történnek; az IBTS-nél és a hozzá tartozó Hotel Jeneralkánál. A hotel azért működik, hogy besegítsen financiálisan a szeminárium működésébe. EZ azonban nehezen sikerül, mert a hotel nem hoz előg pénzt a kasszába. Szó esett azokról a konferenciákról és teológiai kutatásokról is, amik a prágai baptista nemzetközi szemináriumban kerülnek megrendezésre. A kilencedik, záró ülésszakban már csak egy beszámolóra került sort, mégpedig az Európai Baptista Szeretetszolgálatról. Ez a szeretetszolgálat különbözó katasztrófa súlytotta területeken segít, de azoknak a nemzeti szövetségeknek is, amelyek valamilyen karitatív tervükbe szorulnak segítségre.

Személyi kérdések is napirendre kerültek, mint például az EBF főtitkárának egy újabb öt évers madátumra való javaslása. Tony Peack karizmatikus vezetése áldást jelentett eddig az EBF-nek és ezért a tanács újabb öt évre választotta meg.

Az EBF tanács nyilatkozatot is jóváhagyott, amiben a környezetvédelmi témákra hívja fel a figyelét a gyülekezeteknek. Ennek fordítása meg fog jelenni a mi lapunkban is, hogy mindenki megismerje.

Az előretekintésekben szó volt arról, hogy jövőre a tanácsülés nagyon rövíd lesz, épp csak a szükséges szavazások miatta. Ugyanis az amszterdami nagy ünneplése elő-délelőttjén lesz egy néhány órás gyűlés. Az Amszterdam 400 után pedig a Baptista Világszövestégnek lesz a tanácsülése. A 2010-es EBF tanácsülés pedig Olaszországban lesz megtartva.

Íme, egy EBF tanácsülés rövíd leírása. Nem tudom, olvasva milyennek tűnik, de én úgy ítélem meg, hogy ez a közösségi alkalom is nagyon hasznos volt.

A tanácsülés kapcsán a "Fotó albumban" 2 album található; egy a tanácskozásról és egy Carcavelosról és Lisszabonról.

De todas formas, quería colgar el primer trabajo porque, la verdad, es que me hizo reir mucho. La cuestión es que el trabajo se llamaba "El cubo galáctico".

Será el juego de palabras, pero me hizo recordar el infame "Cuadro Mágico de Luxemburgo" que estaba pensado para que TODOS los galácticos jugaran juntos.

Claro, es cierto que TODOS los galácticos, en realidad, estaban en el equipo el año anterior al que se refleja en el gráfico, es decir, la temporada 2004-2005, donde además de Zidane, Ronaldo y Beckham, estaban el primer galáctico, Luis Figo, y el último, Michael Owen. Pero no fue hasta la temporada siguiente, 2005-2006, cuando Luxemburgo tomó el mando del equipo desde el primer día, pidió los fichajes de Robinho y Baptista, y sorprendió al mundo con su abierto amor a ese "cuadrado mágico" que, corto de alas y de servicio de recolección de basura (osea, sin extremos ni medio de recuperación), acabó por tener mucho más de cuadrado que de magia. Una pena, la verdad, porque mirando las caritas de esos jugadores es díficil controlar la baba.

El fútbol es así: Cruel.

În fiecare zi când deschid „ziarele de sport" mă uimeşte lipsa de valoare a majorităţii tipilor şi tipelor care dau cu pixu'. De multă vreme presa de la noi a trecut de la statistică şi articole superbe (vezi proiectul Pro Sport la debut), la vorbe ale conducătorilor şi ţâţe goale. Pentru curioşi iată un articol dedicat victoriei lui CFR Cluj la Roma şi semnat de Riccardo Pratesi... fotografiile sunt inserate de mine (sic!).

"Roma, che figuraccia Crolla in casa col Cluj"

Gazzetta dello Sport, 17.09.2008

Nell'esordio stagionale di Champions, nel girone A, i giallorossi cadono all'Olimpico contro gli sconosciuti romeni allenati dall'italiano Trombetta. Vantaggio di Panucci, poi gli ospiti rimontano grazie alla doppietta dell'argentino Culio. Roma irriconoscibile, messa sotto nella ripresa

ROMA, 16 settembre 2008 - La Roma combina un disastro. Perde in casa 2-1 contro gli sconosciuti romeni del Cluj nella prima gara della fase a gironi di Champions. Rimontata come contro Napoli e Palermo. Il gol iniziale di Panucci è stato illusorio: i giallorossi, irriconoscibili, hanno subito il ritorno degli ospiti, debuttanti in coppa Campioni. Il Cluj ha meritato il successo, legittimato da un'eccellente prestazione complessiva, e in particolare da un secondo tempo in cui ha creato parecchi pericoli. La Roma ha palesato una condizione atletica preoccupante. Ma il campanello d'allarme riguarda soprattutto la retroguardia, peraltro decimata dagli infortuni. E che ha subìto due gol con l'Inter, uno con l'uomo in più contro il Napoli, tre dal Palermo, due stasera. Male anche i nuovi acquisti. Riise sostituito, Baptista che non ha trovato la posizione, Loria in grave affanno. E Menez in panca: gli è stato preferito anche Montella. Le dimensioni del risultato sono evidenziate dalle quote degli scommettitori, che davano a 9 la vittoria dei romeni. La Roma dovrà ritrovarsi obbligatoriamente il 1° ottobre in Francia contro il Bordeaux. Con il Chelsea che vola, non sono ammessi altri passi falsi.

LA ROMA FA E DISFA - Nel primo tempo la Roma comincia bene, ma finisce male. Il gol del vantaggio di Panucci, di testa, la specialità del difensore giallorosso, arriva già al 17', e dopo un paio di enormi occasioni create da Vucinic, una delle quali respinta dal palo. Insomma, quando il centrale di Spalletti mette alle spalle di Stancioiu il cross da destra di De Rossi, bravo a recuperare palla e a calibrare poi una parabola perfetta sul primo palo, sembra che la Roma possa finalmente archiviare, e senza troppo affanno, la prima vittoria stagionale, dopo la sconfitta con l'Inter in Supercoppa e il punto in due partite racimolato in campionato. E invece la Roma forse si distrae, di sicuro si "allunga" in maniera preoccupante. La difesa (senza i titolari Mexes e Juan, acciaccati) è molto, troppo lontana dagli altri reparti. Un po' perchè non "sale" abbastanza, un po' perchè è abbandonata a se stessa dai centrocampisti. E i romeni, che non hanno proprio nulla da perdere, allora ci provano. Cominciano a tirare dalla distanza, mostrando discrete abilità balistiche. Sul sinistro di Dubarbier, Doni alza sopra la traversa con i pugni. Poi arriva il pareggio. Grazie ad un sinistro calibrato da fuori area dell'argentino Culio. Poi i romeni provano addirittura ad esagerare. Dani in contropiede trova un bel destro in diagonale, Doni si salva con una respinta bassa. Ma la Roma soffre troppo. L'intervallo il caso di schiarirsi le idee. Però proprio in è provvidenziale. È chiusura arriva un'altra brutta notizia. Panucci chiede il cambio: schiena sottosopra.

OLIMPICO GELATO - Nella ripresa si riparte con una sorpresa: Panucci tiene duro ed è in campo. Nonostante il lungo riscaldamento di Loria. Che deve comunque entrate dopo 2': Panucci proprio non ce la fa. Il Cluj dopo soli 4' passa in vantaggio con il secondo gol di Culio: uno splendido sinistro al volo dopo la respinta corta di testa di Cassetti. La Roma accusa il colpo. Irriconoscibile. In difficoltà atletica e psicologica. Spalletti non può più aspettare: dentro Totti, pur lontano dalla miglior condizione. Esce Riise, fuori partita. Tonetto scala terzino sinistro, con Totti centravanti e Vucinic che si trasferisce sulla sinistra, da esterno alto. Ma sono ancora i romeni, che non credono ai loro occhi, spesso indisturbati nelle loro iniziative, a sfiorare il gol: punizione appena a lato di Muresan, omonimo del centrone romeno Nba di un po' di anni fa. La difesa giallorossa fa scena muta: Peralta, ex Inter, mai rimpianto, colpisce di testa la traversa.

ORGOGLIO - La Roma prova almeno a fare leva sull'orgoglio. Provano a suonare la carica De Rossi e Vucinic, i migliori della banda Spalletti, ma le occasioni latitano. Il centrocampista della Nazionale sfiora il pari con una botta da fuori purtroppo solo un area, passa vicinissima all'incrocio dei pali. È episodio isolato. E nei 4' di recupero finali i giallorossi caricano a testa bassa, ma senza mai farsi pericolosi. Che serataccia.

Sabato pomeriggio ero a Palermo, nel settore ospiti, apparte l'emozione per la prima volta, m'aspettavo uno striscione con su scritto "Il campionato è cominciato il 31 Agosto, la Champions è Martedì"...così, un post-it, per ricordare ai ragazzi in campo che non stavano a Trigoria a prendere il sole (come sembra che abbiano fatto per tutta l'estate, vista la condizione disastrosa) ma a Palermo, a giocare una partita maschia contro una squadra che non sarà magari un granchè, ma che ha comunque orgoglio e qualche giocatore talentuoso...vedi Miccoli o Bresciano.

Come dice Spalletti, parlare degli assenti (troppi e troppo importanti) è un discorso di comodo. In campo c'era comunque gente di livello, che l'anno scorso ha deciso partite importanti, come Pizarro, Panucci, Cicinho, De Rossi (che è stato però sfortunato, bello l'applauso di tutto lo stadio alla sua uscita), e giocatori dai quali ci si aspetta molto di più, come Aquilani, il quale chiede ancora un rinnovo contrattuale degno di De Rossi e Totti, basandosi in teoria su un "grande talento romano e romanista da salvaguardare", in pratica su tacchi e tacchetti, un gol al Palermo, una rabona a San siro e poi tanta aria fritta.

La mia impressione è che la squadra stia ancora campando di rendita dell'anno scorso, splendido per carità, ma povero di risultati. In teoria, cari ragazzi, non si riparte dai sorprendenti 82 punti dell'anno scorso, ma da 1 punto, in 2 partite.  Aspettando il Capitano, la difesa titolare, un Taddei in miglior forma, un Pizarro che sia Pizarro e non un giocatore di Serie D, ed anche aspettando che la sfiga finisca di accanirsi su di noi guardiamo avanti, domani si gioca una partita importante, contro un avversario da non sottovalutare (che più tardi esaminerò) e contro il quale non si deve fare brutta figura.

Daje Mister, facciamo lavorare per bene sti ragazzi.

[gallery]

A pénzben és munkában adott segíégért a helybeli testvérek nagyon hálások voltak. De nem csak a segítség számít ilyenkor, hanem az a bátorítás, amit a testvéri közösség jelent. Az angol testvérek jelenléte és munkája jó bizonyság volt az egész falu előtt is. A megnyitó alkalmon jelen volt az alpolgármester és az iskola fizika tanárnője is.

Az utóbbi időben tanúi lehettünk több ilyen "gyakorlati missziós" csoport szolgálatának. Mi erdélyiek is elgondolkozhatnánk arról, hogy hasonló szolgálatot végezzünk, talán a világ más részén, vagy épp itthon, más gyülekezetek megsegítésére. A misszió, legyen az gyakorlati, evangelizáló, vagy gyülekezetépítő soha nem attól függ, hogy itthon mindent elvégeztünk-e? Felépítettünk minden imaházat, renováltunk minden renoválni valót, hogy elvégeztük-e a gyülekezet nevelését, településünk, vagy szűkebb környezetünk evangelizálását. "Van nekünk bajunk és dolgunk elég!" Aki így gondolkodik az soha nem fog se missziózni, se másokon segítsen. Csak, ha esetleg elhívja az Úr. Igen, mert ez elhívás, vagy küldetés kérdése. Vagy nem? Neked mi a véleményed?

Az megnyitóról készült rövid képes bemutatót, lásd a "videók" oldalon.

Florentino Perez, 2000’de başkan olur olmaz Luis Figo’yu Barcelona’dan 60 milyon Avro’ya aldı. Makelele,Conceiçao transferleriyle harcamalar 120 milyon Avro’yu buldu. Her yıl bir yıldız almayı transfer politikası yapan Perez; sırayla Zidane, Ronaldo ve Beckham’ı takıma kattı. ‘Galacticos’ lakabını alan takıma Perez, yine de transfere doymadı. Ardından M.Owen, W.Samuel, J.Woodgate, Robinho, Baptista, Ramos transfer edildi. Yapılan bu hamleler birçok kulvarda zafere ulaşmak içindi. Ancak Perez döneminde harcanan 425 milyon Avro’ya karşın kazanılan kupa sayısı 7’de kaldı. Her biri en az bir kez dünyanın en iyi oyuncusu seçilmiş isimlerden kurulu kadrodan beklentiler doğal olarak daha yüksekti. Ancak 4. bitirilen 2004-05 ve Barcelona’nın 12 puan gerisinde 2. olunan 2005-06 sezonları sabırları taşırdı. Taraftarlarca sallanan beyaz mendiller Perez’i istifa ettirdi.

Değeri gidince anlaşılan Makelele’den sonra 2005’te Figo,Owen, Morientes ve Solari gönderildi. Zidane 2006’da futbolu bıraktı. Perez’in halefi Ramon Calderon, sakatlıklardan kurtulamayan Ronaldo ve Galacticos’un son ‘TV yıldızı’ Beckham’ı da ‘Hollywood’a yollayarak takımda bahar temizliği yaptı. Fabio Capello’yu getirerek kısa süre için de olsa en doğru hamleyi yaptı. Real Madrid’e 2. kez gelişinde kaldığı tek sezonu zor da olsa yine şampiyon bitirmesine karşın Capello’nun görevine son verildi. Çünkü Calderon’un gönlünde Barcelona Kulübü’nün üyesi de olan Alman Bernd Schuster vardı. Getafe’yle harikalar yaratan Alman teknik adam, sportif direktör Predrag Mijatovic’le yeni bir oluşumun temellerini attı. Gözler yine yıldızlara dikilmişti. Ancak bu kez belirgin bir fark vardı. Robben, Sneijder, Pepe ve Drenthe gibi kadroya katılan oyuncular oldukça genç ve başarıya aç isimlerdi. Takımın tecrübeli ve ‘kemik’ oyunucularına uyum sağladılar ve ilk sezonlarında Barcelona’ya 18 puan fark atıp lig şampiyonu oldular. İspanya Süper Kupası’nı da kazanıp duble yaptılar.

Geleceğin kadrosunu kurmaya 2007’de başlayan takım, bu sezon da aynı transfer politikasına devam edip 33.5 milyon Avro harcayarak 4 genç oyuncuyu renklerine bağladı. Yani 4’ü bir Robinho etmiyor.

Real Madrid, 2000’den beri ilk kez altyapıdan gelen 7 oyuncuyu birden A takım kadrosunda hazır bulunduruyor. Öyle ki İspanya Süper Kupası finalinin rövanşında ilk 18’de yer alan 6'sı da forma giydi. Öz kaynak de la Red de golü attı. Daha önceki yıllarda da bu sayıya yakın oyuncu bulundursalar da Casillas, Raul ve Guti dışında hiçbiri sürekli forma şansı bulamadı.

Real Madrid hatalarından ders almış. Başarıya doymuş futbolculara, geleceği parlak ve başarıya aç oyuncular tercih edildi. 6 altyapı oyuncusunu da maç kadrosunda bulundurarak öze dönüşün sinyallerini verdi. Son 3 sezondur kadroda sürekli yer bulan 12 futbolcuya geçen sezon 8, bu sezon da 4 oyuncu eklendi ve istikrardan yana yürütülen politika başarılı oldu. Galacticos’tan öz kaynak sistemine dönen Real Madrid, bu kez farklı bir yapıyla izlenmeye değer...

 Anadolu Takımı!: Florentino Perez’in başkanlık yaptığı 6 sezonda 6 teknik direktör değiştiren Real Madrid, ‘Anadolu takımı’ görüntüsü çizerek sportif başarıdan da uzak kaldı. Bu dönemde del Bosque 141 maçla en çok, J.A.Camacho ise 3 maçla takımın başında en az kalan teknik direktörler oldu.

[por Rubén Uría]

La casa por el tejado. Veronica Ciccone Ritchie, alias Madonna, ha cimentado una carrera musical llena de hits y éxitos a lo largo de varias décadas. La gran diva ha resistido al paso del tiempo y siempre ha estado entre los grandes gracias a su enorme capacidad para reinventarse: primero como lolita mascachile, luego como ambición rubia, más tarde como reina del pop, como Evita Perón, como icono del dance y en los últimos tiempos, como cincuentona que sigue arrasando en las discotecas. Esa capacidad de reinventar su propio personaje es lo que sigue permitiendo estar entre los más grandes a Raúl González Blanco. Atila vestido de blanco, one club man, capitán de capitanes y artillería pesada del Madrid es, mal que pese a muchos, un mito del fútbol español. El siete no deja indiferente a nadie, porque despierta tanto cariño como odio, sigue fiel a su costumbre de generar debate social, y sigue siendo referencia milagrera para esa yihad de fieles creyentes del raulismo que empiezan (empezamos) a ser minoría.  Con altura, hipoxia, glóbulos rojos y gaitas, Raúl se las apañó para tapar bocas a muchos y callar, a base de goles, a los que pensaban que estaba acabado. Tenía todo en contra: ya no era un chaval, ya no tenía velocidad y ya no tenía tantos buenos pasadores como antaño. Pero Raúl, siempre rocoso alumno de La Saeta Rubia, siempre constante Sísifo, llegó a conquistar el séptimo cielo durante la pasada campaña. Anotó más goles de los que se esperaba, lideró al Real en muchas fases del campeonato, sazonó de pundonor a un Madrid que sigue sin jugar bien a fútbol (que era para lo que ficharon a Schuster), y resolvió su pleito con sus detractores con una brutal pegada (herencia de Capello). La mejor versión del Raúl Madrid no fue suficiente para estar con la selección en la Eurocopa. Aragonés sabía que no contaría con Raúl, hiciera lo que hiciera, y al siete le quedó un verano sin fútbol. No es que Raúl se hubiera ganado ser titular con el España CF, no, porque ese menester se reservaba a Torres e incluso Villa. Podría haberse aceptado incluso que Raúl acudiera a la cita como tercer elemento, en competencia con Güiza, pero tampoco fue así. Y como agua pasada no mueve molino, Raúl se quedó sin Eurocopa y Luis salió por la puerta grande (la puerta de los resultados de la vida, la que abren y cierran los resultadistas). Historias para no dormir que forman parte del pasado, que dejan heridas que cicatrizarán o no, pero que ya no están en la calle. Porque nadie vive del pasado, sino del presente. Hoy, Luis está probando el kebab en lares de pasión turca, y Raúl sigue sin estar en la selección española (de momento) y actúa como titular en el Real Madrid (de momento). Podría interpretarse que la cuestión sigue en el candelero (candelabro según Mazagatos), que todo es el mismo perro pero con diferente collar, aunque ese análisis resultaría demasiado condescendiente. Resuena una palabra. Transición.

Después de que la España de Luis tocara el cielo, en la habitación contigua del Hotel Amigos de Luis descansa, para vencer el tiempo y al oxígeno, el sumo hacedor de los dolores de cabeza de Luis. El siete, Raúl González Blanco, pasa sus horas de asueto en el taller, para poner a punto ese Ferrari molido a golpes y el peso de partidos, con el objetivo de buscar de la pócima mágica de la eterna juventud. Y en ese escenario asoma un futbolista todo corazón y dedicación, Raúl, que llega a su vía crucis. Uno tiene la sensación de que Raúl lo dio todo, dejó todo lo que tenía, su último vestigio de grandeza, la pasada temporada. Porque Raúl, para el que nada es imposible, sigue teniendo la capacidad maddonesca, la de reinventarse a sí mismo a cada temporada que pasa. Pero este ejercicio, la cosa está más dura que nunca en su propio equipo. Raúl ha sido una máquina de jubilar grandes delanteros: Suker, Mijatovic, Morientes, etcétera acabaron por desistir ante el empuje de un Raúl que siempre acababa por salir victorioso de cualquier comparación, de cualquier pulso, de cualquier reto, de cualquier desafío. En el presente, Ruud Van Nistelrooy es el martillo pilón, el coco blanco que azota defensas y menea árboles a ritmo de goles. Junto al cañón del holandés errante, asoma ese hueco donde se sitúa Raúl González Blanco. ¿Qué competencia tiene Raúl? Pues miren al banquillo. Baptista se fue. Robinho prefiere el color del dinero. Soldado sufrió en sus carnes el pasotismo hacia la cantera. La fuerza no acompaña a Saviola. Y luego está Gonzalo Higuaín, un futbolista interesante, pero que no acaba de dar el gran salto. Primero, por su fama de delantero de fogueo. Segundo, por el enorme respeto que infunde Raúl. Es decir, que flota en el aire, incluso en la calle, la sensación de que Raúl seguirá resistiendo el paso del tiempo, el envite de delanteros de medio pelo, y seguirá manteniendo su peso específico en el campo. Una buena noticia para el raulismo militante, pero una medida contra-natura para la evolución vital de cualquier gran club. Ramón Calderón - no, omitiré cualquier comentario sobre el personaje- define a Raúl como un tipo "puro Real Madrid". Carlos Alonso Santillana era otro espécimen "puro Real Madrid", y tuvo su momento de gloria, ganado a pulso, pero luego tuvo su transición hasta el banquillo. Emilio Butragueño Santos era otro noble adalid sobre cómo ser un tipo "puro Real Madrid". Tuvo su gloria infinita, su reconocimiento, y después su momento de transición hasta el banquillo. Santillana y Butragueño dieron todo por la camiseta, dejaron su vida por la institución y, cuando llegó el momento, el club tuvo un gesto de grandeza con ellos. El club siempre supo encontrarles un relevo apropiado para que el Bernabéu no la tomara con ellos en su cuesta abajo.

Santillana pasó de nueve insustituíble a gran ejemplo para los novatos y a relevo de lujo desde el banquillo. Butragueño, idem de idem. El problema llega ahora para Raúl González Blanco. No existe nadie que haya tomado la decisión de apostar fuerte por ese relevo. Ni Ramón Calderón, ni Pedja Mijatovic, ni Bernd Schuster, han sabido o han querido tomar cartas en el asunto. El cero de cuatro del asueto veraniego (ni Cristiano Ronaldo, ni Villa, ni Cazorla, ni Robinho) ha dejado la triste conclusión de que a este Real Madrid le golean en el despacho. Amén de esa cuestión, resulta frustrante que el club más grande del siglo XX no haya sido capaz de encontrar un relevo de garantías, un tipo capaz de sentar a Raúl, un hombre con la talla de crack para disputar de verdad el sitio a González Blanco. El Madrid no fichó a Huntelaar. No puso lo que había que poner por Villa. Ni siquiera, curioso, llegó a echar el resto por el que habría sido su gran golpe de efecto en el mercado, Sergio "Kun" Agüero.

Así que, ahora, el panorama es el siguiente. Saviola e Higuaín siguen siendo actores de reparto, secundarios coyunturales, decorados de cartón piedra, que no pueden mantener el pulso con una versión menos competitiva de Raúl. Ergo, el siete seguirá teniendo siete vidas. Y eso es, a la larga, una mala noticia para el Real Madrid. Y una noticia todavía peor para Raúl González Blanco, una etiqueta negra en la historia blanca, un deportista ejemplar. Entre otras cosas, porque el fútbol no perdona, porque el balón no tiene memoria, y porque cualquier día el Bernabéu entenderá que el mito de Raúl tiene fecha de caducidad. Raúl, como Rocky Balboa, sabe que nada acaba hasta que uno entiende que ha acabado. Raúl sigue pensando que tiene algo más ahí abajo, en el sótano. Y quien esto escribe, no tiene duda a respecto. Raúl nunca ha sido dudoso. Gustará más o menos, despertará filias y fobias, pero siempre deja todo lo que tiene. Siempre tira de lo más hondo de sus entrañas. Ahora la pregunta es la siguiente: Sabemos que Raúl sacará todo lo que tenga en el sótano pero ¿hay algo en el sótano del Real Madrid? Cualquier día, uno se despertará viendo cómo el Bernabéu abronca al mejor delantero español de las dos últimas décadas. Raúl no se merece eso. Y el Real Madrid, menos. Se merece una transición natural hacia el banquillo.

La grandeza de Raúl merece que alguien en el Real Madrid sea capaz de fichar un delantero de primer orden que compita con él. El público del Bernabéu pitó a El Buitre en su día. Por cierto, lo hizo también con el más grande, con Don Alfredo Di Stéfano. ¿Por qué no habría de hacerlo en su día con Raúl? Ojalá Raúl, de nuevo, como siempre, supere su enésimo examen. Pero nadie, ni siquiera Raúl, corre y golpea más fuerte que la vida.

Joan Baptista Cardona, Senador i President del PSPV-

PSOE Ports-Maestrat

Mi dispiace molto, come a Ginestra, che la Roma non abbia comprato davvero quasi nessuno.

Certo riise non è stato male (dice Ginestra) però... la situazione è quella che è...

cioè negativa.

Premettendo che è ovvio che le sensazioni e le reazioni dopo la partita di un tifoso sono sempre esagerate, di parte e spesso pure offensive, penso che sia meglio scrivere ora, quando la tempesta è appena passata, che domani. Meglio la dura sincerità dell'ultras, che l'ipocrisia dello pseudo-giornalista attento più ai retroscena che alla sostanza.

Inter - Roma è stata una partita splendida, di quelle che non se ne vedevano nel calcio italiano da anni, nonostante l'atteggiamento puramente difensivista di Mourinho, atteggiamento che caratterizza il suo calcio, e che lo ha fatto diventare "speciale", come se avesse inventato lui il catenaccio. Partita splendida per le emozioni, i capovolgimenti, gli errori e le magie. Come tutte le partite che entreranno nella legenda, è finita ai rigori, momento nel quale serve più psicologia che buon piede. Ed infatti vediamo come ad aver sbagliato siano stati il Capitano (primo rigorista della Roma ed ex primo rigorista della nazionale) e Stankovic (anche lui primo rigorista nella Lazio e nella sua Nazionale). Perdere ai rigori non attenua ma solleva ancora più rabbia, ma non possiamo prenderla con il Capitano, che non ha mai tirato un rigore alto, o con Doni, che non s'è manco degnato di buttarsi in almeno 3 rigori. Possiamo forse prendercela con la sfortuna, visto che la nostra sfiga ai rigori ha una tradizione epica...basti pensare alla finale di Champions con il Liverpool e a Manchester con Danielino.

Tatticamente la Roma non è stata impeccabile, anzi, è stata quasi insufficiente, con un buco grosso quanto il Colosseo sulla sinistra, dove il povero Riise doveva soccombere a Figo e Maicon, (mica Molinaro e Favalli) senza che Aquilani si spostasse un pò per aiutarlo, solo perchè "lui è abituato a stare centro". Direi che però, giochi in Serie A, quindi potresti anche smuovere il tuo culetto da 2,5 milioni di euro e spostarti sulla fottuta fascia sinistra almeno per far presenza, no Albè?

Ci si mettono pure le tremende condizioni di Mexes e Vucinic, che praticamente sbagliano quasi tutto, sopratutto Rugantino, che se fosse un mio studente prenderebbe per stasera un bel 4, pieno pieno, per aver dormito su ogni palla che toccava Ibrahimovic, per non aver azzeccato un, ma dico UN, rinvio e per aver messo a volte in difficoltà anche il compagno Juan, che poi comunque ha fatto la sua porca figura salvando il possibile. Mirko invece non è in forma, non ha la corsa che aveva ad Aprile-Maggio, ma i colpi del fuoriclasse si fanno sentire.

Riassunto del primo tempo: letame.

Evidentemente Spalletti, da bravo allenatore qual'è, avrà dato una strigliata ai ragazzi negli spogliatoi, senza però cambiare l'undici titolare, quindi dando comunque fiducia al gruppo. Ed infatti il secondo tempo è l'esatto contrario del primo, l'Inter si difende, ma poi la prende dritta nel se....tte con un capolavoro balistico di Danielino, che per la seconda volta nella sua vita, ammutolisce San Siro, e zittisce tutti i criticoni, che hanno ancora il coraggio di criticà. Da qui in poi rientra il solito fattore romano, che io chiamo Zona Illusi: dopo un gol della Roma seguono NECESSARIAMENTE 5 minuti di svago totale, di relax da Barbados. Sommando quindi la Zona Illusi al culo stratosferico dell'Inter nei rimpalli, otteniamo il risultato: 2 a 1 di Balotelli, e tutto daccapo.

In realtà in 17 anni da Romanista poche volte la fortuna mi ha sorriso, è così che al gol (???) di Vucinic ho pensato che finalmente la ruota girasse anche per me, per noi, e che quella troia (perdonate il termine) bendata si fosse ricordata che esiste anche Roma nell'atlante geografico...ed invece eccoli lì. Incombenti e minacciosi come un'ondata di Turchi, bastardi e schifosi come un'orda di nazisti: i rigori.

E da qui, in poi, è tutta storia, recente, contemporanea, ma è già storia. I rimpianti son tanti, e forse un bel cucchiaio a San Siro avrebbe zittito il mondo, suggelato il ritorno, e fatto entrare nella storia colui che nella storia s'è preso un posto fisso. Ma è così, solo nelle favole, il buono e il povero riesce a spuntarla e trombarsi la principessa (nel nostro caso, la coppa), ma nella vita reale no, mentulam. Allora, lasciamogliela alzare questa coppa, ma che sia l'ultima senza drappi giallorossi, cancelliamo quel primo tempo da Nightmare, ripartiamo dal secondo tempo DA ROMA, e allora, magari con un bell'esterno, sarà ROMA vera.

Ovunque ti seguirò, ovunque ti sosterrò. FORZA ROMA.

PS: Qualcuno avvisi la regia della Rai che la partita si gioca in campo, e non in panchina interista. E'stata inquadrata più volte la faccia di Mourinho che la palla.

[gallery]

Lo primero, saludaros a todos tras las vacaciones veraniegas y agradeceros a los que me felicitásteis por mi pasado cumpleaños.

Ya entrando en materia deportiva y, como no, hablando del Real Madrid, no me gustaría ser como un elefante entrando en una cacharrería (¿alguien lo ha visto alguna vez?), pero no me queda otra visto el panorama tan oscuro que se nos presenta, primero en la vuelta de la Supercopa y posteriormente, en la Liga.

No me gusta medir las fuerzas de nuestro equipo comparándolo con las de los rivales porque tenemos que ir marcando nuestro propio ritmo y nivel, pero debemos de ser realistas y asumir que a día de hoy, el FC Barcelona está por delante de nosotros. Y no sólo en cuanto a resultados se refiere. Han ganado en confianza, en sacrificio, en tranquilidad y sobre todo, en motivación cara al esfuerzo y al trabajo. Por no hablar de la gran plantilla que poseen, con un banquillo superior al del resto.

A día de hoy, el Real Madrid tiene peor plantilla que el año pasado. Hemos dejado escapar a jugadores como Baptista (malvendiéndolo por menos de la mitad que pagamos por él) y únicamente hemos traido a Van der Vaart desoyendo a un atinado Schuster que reclama más jugadores antes de que sea demasiado tarde. Además, durante los tres primeros meses no podremos contar con Sneijder (más el tiempo que tarde en ponerse en forma) y al final, lo único que podía revolucionar la plantilla (para bien ó para mal) que era Cristiano Ronaldo, tampoco vendrá, dejando una vez más en evidencia al Real Madrid como ya hiciera en su día Kaka'.

Se habla de delanteros. Y evidentemente, Mijatovic apuesta por un jugador extranjero y más concretamente holandés (Huntelaar, al cual personalmente, no veo con nivel para el Madrid). Yo no sé si todavía no se ha enterado de que forma parte de un equipo español y que lo suyo es que la mayoría de la plantilla sea eso, española. No veo lógico que haya una colonia de holandeses y de jugadores de distintas nacionalidades y que españoles haya pocos, muy pocos. Así es muy difícil que haya sentimiento de los colores y demás cosas que los aficionados exigimos.

Sobre el tema Robinho, nada nuevo. Hace mucho tiempo que vengo anunciando que esto pasaría. Y no quiero darle más vueltas. Simplemente decir que se le veía venir y que si realmente el Chelsea ofrece más de 30 millones, un lacito y a Londres en el primer vuelo que haya. No sé por qué hay tanto reparo a venderlo cuando la afición no le traga y sobre el césped no ha demostrado tanta habilidad como fuera de él.

Veremos si mañana hay que encender las luces de emergencia ante un equipo que teóricamente venía mucho peor que nosotros.